Egy csomó mindenre rá lehetett kattanni, amíg az embernek nem volt gyereke. Voltak úgynevezett hobbijaim. Csak a legbizarrabbakat. Mindenfélét kreatívkodtam. Egy csomót hímeztem. Gyönyörűeket. Ékszereket készítettem. Meg dekorációkat. (Nehéz elképzelni, nem?). Imádtam vele szöszölni. Rajzoltam, festettem, alkottam. Meg írtam. Verseket, novellákat.
Aztán jön egy olyan rész, amikor a pasizásban éltem ki a kreatív energiáimat. Meg volt, amikor mániákusan edzettem. Vagy mániákusan néptáncoltam és belevesztem abba a közösségbe, azokba az aktivitásokba - erről olvastam, erről beszéltem, erről gondolkodtam.
Sajnos van egy hajlamom a rákattanásra. Nem titok, hogy játékokra is nagyon rá tudok kattanni. IRL társasjátékokra is. De főleg a számítógépesekre. Most leginkább a közösségi dolgokat nyomom, mert azokat lehet pontszerűen csinálni, 10 percre, nem kell belesüllyedni órákra ahhoz, hogy élvezetet adjon.
De amikor még volt időm, akkor főleg az építgetős stratégiai dolgokat szerettem. (Nem lövöldöztem, meg nem autóversenyeztem - amihez reflexek kellenek, az abszolút hidegen hagy. Ügyetlen vagyok, nincs térlátásom, nem vagyok elég gyors. Nő vagyok, na.) Simcity, Colonization, a hőskorban, a Civilization minden kiadása. Settlers. (Most ennek az online változatát nyomom, már írtam is és el is pirultam.)
Egyrészt érzem és tudom, hogy ez a hiábavalóságok hiábavalósága. Nincs semmi termék, semmi látszat. Nem alkotsz, nem lesz több tőle a világ. Színtiszta fun. És én nagyon nehezen engedek meg bármiféle funt. Úgy lehet, hogyha csinálok közben valami hasznosat. Pl. vasalás közben lehet tévézni. Csak úgy tévézni nem lehet. (Gyerekkel lehet mesét nézni, mert az gyerekezés. Nézhetne már érdekesebb filmeket.) Szeretem a funt összevonni valamivel. Menjünk moziba, de barátokkal, és akkor az barátozás is. Csak úgy, egy film kedvéért nem megyünk. (Na, moziban se voltam már 2 éve.)
Szóval megvetem magam, de ezzel együtt szoktam nyomni ezt a vegytiszta időrablást. De muszáj. Néha muszáj teljesen hasztalanul tölteni az időt, mert az állandó hatékonyságtól kimerülök, kiborulok. És a játék csodálatos, mert nem csak szórakoztat, de biztonságban is érzem magam benne. Imádom azt a tökéletes kontrollhelyzetet, amibe ezek a játékok visznek, mindent én döntök el, mindent én oldok meg. Látványosan lehet javulni, fejlődni. Célokat tűz ki, amiket el lehet érni. És egyszerű. Mert ha nehéz is a fokozat, amin játszol, akkor is egy véges számú tényező által befolyásolt univerzum, amiben el lehet igazodni. Ki lehet tanulni, meg lehet fejteni. Annyival egyszerűbb, mint az élet, ahol minden váratlan, ijesztő, és sosem érzem azt, hogy igazán jobb lennék benne, vagy igazán elérnék valamit. Sok pici, értéktelen questet teljesítek apró jutalmakért, de nincs szintugrás.
Ezen gondolkoztam, amikor eszembe jutott a The Sims allegória. Megvan valakinek? Tudom, hogy lányos játék, meg babaház. De én nagyon szerettem. Egészen bele tudtam veszni. Lenyűgözött, hogy olyan, mint az élet, esznek, basznak, szarnak. Én vagyok Isten, aki jót akar nekik, alakítja a jellemüket, tanítja őket, teljesíti a vágyaikat.
Amit még nagyon szerettem benne, az az, hogy a karaktereknek volt 6 primer vágyuk, amiket ki kellett elégíteni, és akkor boldogak voltak. Ha nem kapott valamit arra a vágyra, akkor csökkenni kezdett a kielégítettségi szintje, és ha elért a minimálishoz, akkor lett valami gáz. OK, akartak enni. Meg vécére menni. Meg fürdeni. Ezek egyszerűek voltak. Ha nem figyeltél ezekre oda, akkor maguk alá húgyoztak, vagy feltépték a hűtőajtót, és mindenféle nem tápláló szart nyomtak magukba. Az Energy alvástól jött vissza, szépen letettem őket időben, hogy reggelre frissek legyenek. A trükkösebbek a Fun és a Social voltak. Valahogy mindig a Fun volt a leggyengébb láncszem. Itt is a hasznosságra törekedtem, tanultak, dolgoztak, főztek, családoztak, és a Fun mindig lemaradt. Ilyenkor le kellett őket ültetni valami buta film elé, vagy gépezni, játszani. Nem volt más megoldás, mert különben bedurcultak, és nem csinálták, amit mondtam nekik.
Lássuk csak az én életemet. A pisi-kaki és a fürdés rész mondjuk, hogy 96%-os. (Néha nem tudok elmenni pisilni, mert ölik egymást, vagy várnom kell a fürdéssel, amíg elalszanak, de ez mondjuk belefér.) A Hunger már egy kicsit trükkösebb, mert kevesebbet eszem, mint szeretnék, és folyton éhes vagyok. Maximum feles töltéssel üzemelek, ez sosincs kielégítve. Energy - ne is beszéljünk róla. Mióta felnőtt vagyok, sosem aludtam annyit, amennyit szeretnék. Ez is olyan feles-háromnegyedes töltéssel megy. A Social ... Nos, a játékban ezt a család full ki tudja elégíteni, a barátok csak az előléptetések miatt kellenek. Kis túlzással. Másfelől az én Social igényeim nem nagyok. Nem vagyok antiszociális, de két-három baráti találkozás havonta, és akkor cserébe kibírom a családot. A Fun viszont tragédia. Mert az marad legutoljára. Mindig ott cidrizik a vörös sávban. Néha konkrétan nullára csökken, és akkor kezdek sírni.
Mivel az élet nem elég széles, valami mástól kell elvennem az időt, hogy jusson rá. Így fordulhat elő, hogy a legdrágább + legidőigényesebb Energyből veszem el. Kevesebbet alszom, nem pihenek. Anyám azt mondja, miért nem pihensz le egy órára, amíg nincsenek ott a gyerekek. Nem érti, hogy az Energym ugyan csak 50%-os, de muszáj töltenem a Funt, mert meghülyülök. Úgyhogy nem alszom, hanem tévézek. Vagy gépezek. Vagy olvasok. Valami kurva intenzív kell, mert gyorsan kell töltenem. Nincs rá sok idő. Úgyhogy a hímzést, az alkotást, az írást tegyük el, itt a nehéztüzérségre van szükség.
Most megyek, és elszakadok a valóságtól. Hogy aztán tudjak mosogatni.
