Nem is tudom, hányszor gondoltam a válásra. Nem teoretikusan, hogy el lehet válni, akár. Nem is fenyegetésképpen ("Ha felveszed ezt a pulóvert, elválok!", "Ha anyád még egyszer beleugat az éltünkbe, elválok!") - persze ilyen is előfordult. De amikor úgy igazán el akarok válni. Amikor nem akarom folytatni ezt a kínlódást, egyszerűsíteni akarok az életen, kiiktatni a házasság problémáját - van ilyen, egyre többször.

A 'válás' képe olyan szívfájdító, azonnali kielégülést ígérget, mint egy szelet torta a hűtőben. "Gyere ide, harapj belém! Olyan édes és egyszerű lesz minden!" Bár lehetne nem gondolni a következményekre, és befalni az egészet.

Szomorú, de főleg praktikus okokból nem válok el. Ott van a két kicsi gyerek. A közös lakás. Méretgazdaságossági okok. Most nyomorogjunk mindketten egy-egy 50 négyzetméteres panelban, külön mosógéppel, külön hűtővel? Két gyerekszobával? Megosztott felügyelettel? Kié lesz a kocsi?

Ha már itt tartunk, a férjem valószínűleg jobban járna anyagilag a válással. Én kevesebbet keresek és többet költök - axiomatikusan, mert nő vagyok. (Meg mert a gyerekek összes cuccát én veszem.)

Érzelmileg ő veszítene - neki sokkal többet jelent ez ez egész. Megkockáztatom, hogy szeret engem. Hehe, "a maga módján szeret", a közhelyes kurvamindenit. Az ő módja az, hogy morog, harap, szorong, beszól. Aztán öt perccel később jó erősen megsimogat egy még sajgó sebet, és bújni akar. Meg dugni. ("Nem értem, mi bajod." - mondja a szemével - "Már 5 perce volt! És bocsánatot is kértem!")

Nekem a szerelem az lenne, hogyha félévente egyszer elmosogatna. Ha nem az lenne a legfontosabb, amikor hazajön, hogy kiteregettem-e. Ha tudná, melyik szekrény melyik gyereké. Ez kifejezetten beindítana.

Úgyhogy ott az a torta, és én nagyon meg akarom enni, de tudom, hogy nem szabad. De mi van, ha csak egy picit eszem? Csak megkóstolom? Lehet egy "picit" elválni?

Többször eljutottam már erre a pontra is. Jó, ne váljunk el hivatalosan. Lakjunk együtt, neveljük a gyerekeket együtt, osszuk meg a költségeket. Lakótársak - de nincs szeretés, nincs kézfogás, nincs szex. Csak ez baromság, mert pont ez a kevés működő momentum egyike.

Vicces. A fordított eset egészen konvencionális: ha mindent megkapsz a párodtól, mint "családtagtól", csak szex nincs, vagy nem jó, vagy kevés - szeretőt tartasz, kész. De ha a családi élet nem megy? Arra nem lehet "apát tartani", vagy "férjet tartani".

Szeretném, ha egy kicsit több maradhatna belőlem, és nem oldódnék fel a házasságban és a gyerekezésben nyomtalanul, mint egy kanál cukor egy vödör vízben. És akkor jutott eszembe a külön hálószoba. De ez már egy másik történet.