(Egy üzemi közleménnyel kezdem, amíg még mindenki olvas. Tudom, hogy nem vagytok kommentálós fajták, a többség legalábbis, de nekem nagyon hiányzik a visszajelzés. Úgyhogy ha van valami impressziótok, akkor nyugodtan osszátok meg velem levélben, jól esik. De vissza a témához.)
Le vagyok tropásodva. Testileg főleg, de egy kicsit lelkileg is. Nem pszichoszomatikusan, hanem "szomapszichotikusan". Valami tornával, futással, vagy ezek lineáris kombinációjával sikerült nagyon meghúznom valami cuccot belül, még azt sem tudom, hogy izom, ín, csont, vagy mi a franc fáj. Elöl, ahol a combom és a, nos, puncim találkozik. (Plusz a bal sípcsontomon lett egy dudor, a bal lábfejem csontjait már fél éve meg kéne röntgenezni, a jobb térdemen vagy egy ízületi betokosodás, és a jobb vállammal sem tudok emelni, de ezekkel elkarcolok.) Nem tudok futni, kb. semmit edzeni, de még járni is eléggé kellemetlen. Egyrészt hiányzik, másrészt meg így nem tudom tartani a kalóriakeretem, hízom vissza a kínkeservesen ledobott kilókat, tűnnek el a szépen felépített izmaim. És ez lelomboz. És csokit eszem. Meg minden más ártalmas dolgot.
Sosem volt semmi ilyen bajom, semmilyen sportsérülésem, pedig nyúztam magam eleget mindenfélével. Nem az zavar, hogy OK, ez egy sérülés, elmúlik, pihentetem, stb. Hanem az, hogy most már ez a perspektíva. Egyre roggyantabb a testem, egyre kevesebbet bírok, hamarabb fáradok, törődök el. Öregszem. Ilyen lehet öregnek lenni. Hogy felkelsz, és itt is fáj, ott is fáj. És ezt nem akarom. 33 éves vagyok (ok, mindjárt 34), nem vagyok öreg. ("Még egyszer elnézést az öregasszonyért. De hátulról…")
Van bennem egy kis hipochondria, nem mondom, hogy nincs. A korábbi vaginális expozíció, és az összeszedett csúnya fertőzés sem segít. (Nyilván jól meggugliztam a HIV fertőzés korai tüneteit, és naná, hogy mind megvan, 2-4 héten influenzaszerű tünetek (OK, torokgyulladásom volt), aztán meg 3-8 hét között ízületi gyulladás. Áh, nem pánikolok. Tudom, el kell menni STD tesztre, el is fogok, csak 8 hétig nem érdemes, mert fals negatívat adhat, úgy tudom. A minimálisnál is kisebb az esélye, de nem zárható ki, úgyhogy azért tudok izgulni. Ha kiderül, hogy ilyen gond van, akkor tuti kiugrom az ablakon, ez nem frázis, én így élni nem akarok.)
De tételezzük fel, hogy semmi terminális, csak a túlsportolás és a természetes leroggyanás tünete. Akkor sem király.
Ülök a metrón, éjszaka, munka után. Nézem a szemben lévő sötét ablakban a reflexióm. Istenem, de öreg ez az arc. Nem így emlékszem rá. Amikor legutóbb néztem, még nem volt két ilyen csúnya árok az orrcimpáim és a szám sarka között. Meg ezek a táskák? És mindig ilyen pici malacszemem volt? Mikor esett le az a húsos kis rész, aminek az arccsontomon a helye, oda, az állkapcsom alá? Ki ez a nő? Mikor lettem 60 éves?
A fogyás nem segített ebben - nagyon duci arcom volt OK, de még mindig kicsit az, csak még lötyi is. Azt mondják, egy bizonyos koron túl (mi lehet az a bizonyos? 30? 35?) a nőnek választania kell, hogy az arcát, vagy az alakját szeretné megtartani. Ha az alakját, akkor csoffadt lesz a feje. Ha a feszes arcát, akkor jó eséllyel dagadt. Na, szuper, én meg két szék között a pad alatt.
Tegnap egy barátnőm váratlanul benyögte, hogy válik. (Nem vagyunk napi kapcsolatban, de együtt voltunk terhesek, mikor az elsőt vártam, nagyon sokat tud rólam.) Panaszkodtam, hogy szar a élet (sok a munka, sok a gyerek, sok a házimunka, kevés a férj), erre mondta (OK, írta), hogy csináljam azt, amit ő. Váljak el. Mi??? Nem is tudtam, hogy gondjaitok vannak. Ja, a férje sem tudta. Csak a csajszi megunta a köszönet nélküli robotot. Azt mondta, egyedül sem lesz nehezebb, eddig is mindent ő csinált. Csak így senki nem fogja baszogatni. Nahát - gondoltam - hát ezért el lehet válni. Ilyenért ér elválni. Egy kicsit sem mondott rosszabb dolgokat, mint ami nálam van otthon. OK, a részleteket nem tudtunk megbeszélni, a mobilos chat erre nem alkalmas, de majd kifaggatom.
Azon gondolkodom, hogy más-e a mi helyzetünk. A technikai részén túl, hogy pár évvel idősebb vagyok, és két gyerek van, nem egy (az kurva nagy különbség). De van-e köztünk a férjemmel még valami? Érzelmileg? Valaminek kell lennie, mert akkor meg miért vagyok vele? Hasonlítgatom össze a helyzeteket. Csak abba tudok kapaszkodni, hogy nekünk mintha lenne humorunk. Anna barátnőm imádom, de a (soon-to-be-ex) férjével együtt száraz, kőkemény, pragmatikus, négy lábbal a földön járó reformátusok. Nincs bennük irracionálitás. Azt hiszem, egy kicsit hülyének kell lenni, hogy házasságban éljünk. Vagy nem kicsit.
